Coach Folyamat
Coach Folyamat

Az első találkozás minden esetben ingyenes.

ElŐzetes konzultáció
ElsŐ találkozásunk Online vagy személyesen

Ezen a találkozón ismerjük meg egymást, bemutatkozom és elmondom, hogyan is dolgozom, mi indított el azon az úton, hogy ebben a szakmában titoktartási kötelezettségem mellett tevékenykedjek.
Te is bemutatkozol és elmondod részemre miért kerestél meg- hol talált rám, ki ajánlott, és beszélj magáról, amit szívesen megosztanál már velem.
Ismerkedünk egymással a Coachinggal, és döntünk arról, hogy együtt akarunk és tudunk e dolgozni a következő hetekben - a folyamatban.

ElsŐ Coach alkalom

Ezen az alkalmon közösen megállapodunk a folyamatunk alatt használt szabályainkról.
A témádat megtalálva kiválasztjuk, hogy mi is lesz az, amivel dolgozni szeretnél és elkezdjük a közös munkát.
Beszélünk a jelen helyzetedről, hol tartasz most, és megállapítjuk honnan is indítjuk az utadat.

Folymat indulás

Témalistád alapján elkezdjük annak feldolgozását, kibontását, megnézzük milyen mélységei vannak. Célodat kitűzzük, figyelembe véve azt, hogy megvalósítható és elérhető legyen. Megnézzük, milyen lehetőségeid vannak, esetleg hol lehetnek elakadásaid és milyen pozitív tanulságaid lehetnek ebből. Felállítunk egy akciótervet, hogy milyen úton fogsz haladni a célod megvalósítása érdekében. Mindeközben folyamatosan kérek tőled visszajelzést, mert fontos látnod hol tartasz és megfelelő e az irányod.

Folyamatunk lépései

Előzetesen megállapodott témáidat követjük, hogy haladsz a célod felé, esetleges javítások, módosítások, ha szükségesek és további lépések következnek. Figyelembe vesszük visszajelzéseidet a folytatáshoz. Szükség esetén különböző eszközök használata is felmerülhet többek között: Kártyák- Rajzok - Relaxációk - Meditációk - légzésgyakorlatok előfordulhat otthoni feladat is.

Lezárás

Összegezzük az elért eredményeidet, ahol visszatekintünk a folyamatodra értékeljük azokat és visszajelzést is kérek tőled is. Igényed szerint lehetőséget biztosítok után követési ülésre is, ami általában 3-4 hónap múlva egy 1 alkalmas élménybeszámoló.

Elérhetőségek
Kapcsolat



  |   Instagram   |   Facebook   |   temagad@temagad.hu   |   +36 70 778-2141   |  

groom
Online Tér

Az online térben szinte bármilyen megoldással élhetsz:
Google Meets, Facetime, WhatsApp, Viber, Messenger, Zoom, stb...

bride
Személyes Találkozó

Az alábbi helyszíneken tudunk találkozni:
Bp. XV. ker. Késmárk utca 7/b 103 iroda



Egy ülés díja:
10 000 Ft + áfa / alkalom